1.rész.

Sziasztok,a nevem Blair. 17 éves vagyok..és ha magamról kéne mondjak valamit..csak annyi lenne,hogy az életem egyáltalán nem nevezhető  mesébe illőnek. Apám egy pszchihopata vadállat..anyámról meg ne is beszéljünk..egyfolyában kiabálnak nekem.
Minden rendben volt 15 éves koromig,amikor szerelmes lettem,és anyáék eltiltottak a sráctól,megvertek és mindig kiabáltak nekem,hogy hogy merészelek bepasizni. Elnézést..ebbe mi a rossz ?! Ezt a mai napig nem értem...Miután eltiltottak apámék..depressziós lettem..szószerint meg akartam ölni magam,a suliba mindenki azzal szivatott,hogy még szűz vagyok és,hogy még pasim sincs. El sem tudjátok képzelni,hogy milyen megalázó volt..sokat sírtam,mindig órákat töltöttem a vécébe zárkózva..rengeteget szenvedtem. Most ott tartok,hogy mindenki le szar az Eiffel torony legeslegfeljő szintjéről. Suliba mindössze két barátnőm van,nem nevezhetők a legjobbak közé,de nem a leglooserebbek. Van stílusuk,de nem tartoznak a "menők " közé,ahogy én sem.  Túl akartam tenni magam mindezeken,de valahogy nem ment..a mai napig egy utolsó loosernek érzem magam. Apámékkal naponta annyit beszélek,hogy reggel köszönök,elmondom mi volt a suliba,és ennyi...teljesen hidegen hagy a jelenlétük.Van egy bátyám Jeremy..naigen,ő jelent nekem mindent,ő mindig megvéd bármitől,nagyon szeretem..mindig segít nekem és ő a világ legjobb barátja is egyben. Nagyon irigylem a bátyámat,van egy barátnője,akit persze,hogy anyáék is elleneztek,így már megszokták a csajt,de a mai napig nincsnek jóban..Jeremy kiállt anyáék elé,és megmondta nekik,hogy őt nem fogják elvászlasztani a barátnőjétől. Ha olyan lettem volna ,mint Jeremy,talán  most boldog lehetnék,de hiába,most már senki nem néz fel rám.
Anyámékat a világ legrosszabb szüleinek tekintem..ha mondhatom így,akkor utálom őket.
Vasárnap délután van,és a tévé előtt gubbasztok.
- Szia.-ült mellém anyám,de nem válaszoltam neki,csak hangosabbra húztam a tévét.
- Kicsim,mi bajood van ?
- Hogy mi bajom van ? Nem jöttél még rá ezalatt a két év alatt ? Az a bajom..csupán csak az a kicsi bajom,hogy egyszerűen elrontottátok az egész életemet !.-kiabáltam anyám képébe.
- Kicsim,mi csak jövődet néztük,nem szerettük volna,hogy ilyen hamar kapcsolataid legyenek,te még túl fiatal voltál ehhez a te 15 éves fejeddel.
- De ha tudtátok,miért nem hagytátok ? Úgysem tartott volna sokáig..mostmeg ezzel elértétek azt,hogy tökre senki nem fog felnézni rám,és ez mind a ti hibátok..-gördült le egy könnycsepp az arcomon.
- Ne kiabálj.-jött be mérgesen apám.
- Miazhogy  ne kiabáljak ? Jogom van ahhoz,hogy legyen valaki akivel mindent megbeszélhetek,és akivel jólérezhetem magamat.
- Itt vagyunk mi.-mondta anyám
- Fúúú..ne mondd,mintha ti annyira szeretnétek.-pofáztam.
- Elég.-pofozott fel apám. Nagyot csattant az arcom,és nagyon fájt,odakaptam kezemet,majd sírni kezdtem,a könnyek záporként hulltak le arcomon. Szánalmas,egy gyereket megütni..mindig ez van a fejemben,de mindegy,már megszoktam..akármit mondok,megütnek.
- Gyűlöllek titeket.-rohantam fel sírva a szobámba.
Annyira rossz..minden annyira hihetetlen,a szüleim nagyon rosszul bánnak velem,dehát persze..jólvan,jóhogy én vagyok a hibás,mint mindig. Leültem,és csak sírtam..egyszer csak bejött Jeremy..leült mellém és megölelt,jó szorosan.:) 

- Melletted vagyok..ugye tudod ? Nincs semmi baj.-nyomott egy puszit az arcomra.
- Szeretlek.!
- Énis téged. De nyugodj meg. Nagyon megütött ?
- Igen.-dörzsöltem meg az arcomat.
- Annyira sajnálom..apa teljesen meg van bolondulva.
- Drága egyetlenem.-jött be anya.-ne sírj.-simogatott meg.
- Szedd le a kezed Blair-ről. Nem veszed észre bazdmeg,hogy miattatok sír..mindent elrontotok és még ő a hibás..hát ilyet még nem mondtam nektek,de kapjátok be !.
- Ne beszélj így velem.
- Semmi közöd sincs hozzám. 19 vagyok..hadd döntsem már el én,hogy kivel,hogy beszélek.
- De az anyád vagyok !
- Ki nem szarja le ? Ne nevezd magad anyának..inkább ne nevezzétek magatokat szülőknek..így bánni egy gyerekkel..sőt a saját gyereketekkel..szánalmasak vagytok.-mondta Jeremy,és anya csak zokogva távozott a szobámból.
este 8 körül lehetett,mikor anya szólt,hogy menjünk enni..egyáltalán nem volt kedvem a bamba képüket nézni..de jelen pillanatban kopogtak a szemeim az éhségtől :D..tehát lementem
Leültünk az asztalhoz,majd némán túrkálni kezdtem a kajában..spenót pffuujj..akkor már inkább meghalok éhen !
- Egyél normálisan.-utasított apa.
- Ha azt akarod,hogy szembehányjalak,akkor máris felzabálom az egész tálat.
- Úgy látom nem volt elég az a pofon neked délután !.-állt fel apám,és megint készült megütni,de anyám rászólt.
- Daniel..hagyd békén ! Ne merj hozzá érni.-mondta zokogva,és láttam a szemében a megbánást.-bocsáss meg nekünk Blair.
- Világrahozol,és aztán egyszercsak úgy bánsz velem,mint egy seggel. Mégis hogy bocsássak meg nektek ? Te nem lrzed azt amit én..miattatok közösítenek ki a suliba  !
- De vannak barátaid.
- Igen..két lány..szeretem őket,de két ember az 1OOO tagú iskolában..az azért kicsit gáz. Miattatok nincsnek barátaim,miattatok az életem csupán egy nagy rakás szar. Tudjátok mennyit sírtam emiatt ? Nem.! Miért is tudnátok,ha egyszer alig szóltok hozzám,csak vertek és kiabáltok nekem. Tudjátok mennyit szenvedtem,tudtok egyáltalán valamit rólam  ?-én ezt nem bírom tovább.
Felálltam,majd a szobámban leültem a gépem elé és kockultam :DD.
- Blair !-rontottak be a szobámba barátnőim,Kathie és Jesy.-Holnapután,mi hárman..te és mi.-mutattak rám.-elmegyünk egy One Direction koncertre !-ujjongtak a lányok..de engem nagyon nem izgatott..már tudtam mindent ezekről a sácokról..nos..ömm kifejezetten jól néznek ki..de ááhh túlságosan utálom őket.
- Én nem megyek !
- Nemmááááár.
- Én nem szeretem őket..
- De még poszter is van a faladon.
- Igen Jesy..amit te ragasztottál ki.-néztem rá szúrósan.
- Gyere el teis léccii léccii lééécccii.-könyörögtek.

Ez lenne az első rész..nagyon remélem,hogy tetszett nektek. Puszii xx